Kun-Mediátor
Az IBUSZ most veszi fel a kapcsolatot azokkal, akik nála foglaltak utat
Az IBUSZ-hoz nyolc foglalás érkezett a Kun-Mediátor Kft.-n keresztül, ami 16 személyt jelent, közülük van, aki már jelentkezett, a többiekkel most veszik fel a kapcsolatot.
2015.04.16 18:58MTIKomora Zoltán, az IBUSZ vezérigazgató-helyettese ismertette: a Kun-Mediátor viszonteladóként már évek óta értékesítette az IBUSZ árualapját. A foglalások júliusra-augusztusra szólnak, az utasok még csak az előleget fizették be. Az IBUSZ most minden utastól bekéri a nála lévő bizonylatokat, utazási szerződéseket.
A foglalások élnek, aki az IBUSZ-nál foglalt, és minden utazási szerződése rendben van, el is fog utazni - hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes. Hozzátette, most már közvetlenül náluk kell intézni az utazással kapcsolatos ügyeket.
A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft.-ről szerdán hozták nyilvánosságra, hogy ügyfelei nem jutnak hozzá a befektetésükhöz. A társaság a cégbejegyzésben utazási irodaként szerepel, de pénzügyi szolgáltatással is foglalkozott.
Békési Tamás, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) főosztályvezető-helyettese szerdán az MTI érdeklődésére közölte: az utazási vállalkozótól nem érkezett olyan jelzés, hogy fizetésképtelen lenne, nem tudja az utasait elutaztatni vagy hazaszállítani. A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységével összefüggő jogsértő körülményről nincs tudomása a hatóságoknak. Kicsi az esélye annak, hogy lenne jelenleg külföldön tartózkodó utas, de erről egyelőre nincs információ - jelezte a főosztályvezető-helyettes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06