BÉT
Szakértő: az OTP húzta forgalomban és értékben is a kereskedést
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1077,62 pontos, 5,09 százalékos emelkedéssel, 22 230,10 ponton zárt hétfőn.
2015.04.13 19:30MTIA részvénypiac forgalma 25,9 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta: a magyar tőzsde a régiót és a nyugat-európai tőzsdéket is messze felülteljesítve, kiugró, az átlagosnál kétszer nagyobb fogalomban zárt hétfőn. Egyértelműen az OTP húzta mind árfolyam-növekedésben mind forgalomban a BÉT-et - tette hozzá.
Az emelkedés oka a szakértő szerint, hogy az elmúlt hetek "pozitív hírfolyamának" köszönhetően újra felkerült a befektetők térképére a BÉT. A Mol esetében elsősorban az hat kedvezően az árfolyamra, hogy nagyon magas a finomítói profit, valamint növekszik a dízel és a benzinfogyasztás is a magyar piacon - mondta.
Ezen kívül főként a sok milliárd forint adót fizető Molt és az OTP-t érintette pozitívan, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn is megerősítette: akár már jövőre egykulcsos lehet a társasági adókulcs. A befektetők így a kulcs csökkentését elkezdték beárazni a részvényárfolyamba - tette hozzá.
A nemzetközi tőzsdéken oldalazás zajlott hétfőn, fontosabb makrogazdasági adatot sem hoztak nyilvánosságra - jegyezte meg az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője.
A Mol 710 forinttal, 5,08 százalékkal 14 690 forintra erősödött, 4,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 442 forinttal, 8,03 százalékkal 5944 forintra nőtt, forgalmuk 17,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,42 százalékkal 430 forintra emelkedett, forgalma 404,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 3,61 százalékkal 4310 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1586,82 ponton zárt hétfőn, ez 8,75 pontos, 0,55 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában a takarmánybúza, a takarmányárpa a napraforgómag és a repce elszámolóára változott hétfőn.
A takarmánybúza ára augusztusra 90 forinttal drágult, így 46 100 forint a termény. Májusra továbbra is 49 500, szeptemberre 46 350 forint.
A takarmányárpa ára augusztusra 70 forinttal lett magasabb, így 43 500 forint, szeptemberre változatlanul 44 000 forint.
A nagy olajtartalmú napraforgómag elszámolóára májusra 500 forinttal 111 000 forintra drágult, októberre továbbra is 98 000, novemberre pedig 98 800 forint.
A nagy olajtartalmú repce augusztusra 1000 forinttal olcsóbb lett, így 101 000 forintba kerül a termény.
A malmi búza elszámolóára továbbra is 52 900 forint májusra, 49 300 forint augusztusra. A takarmánykukorica ára májusra maradt 40 650 forint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06