Brókerbotrány
A Beva kártalanítja a Quaestor fiktív kötvényeseit
Kártalanítja a Quaestor Értékpapír Zrt. fiktív kötvénnyel rendelkező befektetőit a Befektető-védelmi Alap, a Beva igazgatósága a jegybank kezdeményezésére pénteki ülésén döntött erről.
2015.04.10 14:14MTIAz igazgatóság a két független jogi szakvéleményt is figyelembe véve hozott olyan döntést, hogy a fiktív kötvénnyel rendelkező ügyfelekkel szemben fennáll a Beva kártalanítási kötelezettsége.
A közlemény szerint a Beva igazgatóságának döntése nem terjed ki a kártalanítás részleteire, azokat a Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolását követően lesz lehetőség tisztázni.
Hangsúlyozzák, hogy az érintett ügyfeleknek nincs azonnali teendőjük. A kártalanítási igények bejelentése a felszámolás elrendelése után, és a Beva erre vonatkozó felhívását követően lesz aktuális. Hozzáteszik, hogy a Beva ugyanakkor megtesz mindent azért, hogy a károsult ügyfelek a lehető leghamarabb hozzájussanak a kártalanítási összeghez.
A Quaestor Értékpapír Zrt.-hez március 10-én felügyeleti biztost rendelt ki a jegybank és részlegesen felfüggesztette a tevékenységét a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt. A cég felszámolását még nem kezdeményezték. Az ügyben rendőrségi nyomozás is indult március 11-én.
A jegybank vizsgálata szerint a csoporthoz tartozó Quaestor Hruria Kft. mintegy 210 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátott ki, ebből 150 milliárd forintnyi fiktív kötvénykibocsátás volt. A kötvényeket a csoport értékpapír-kereskedő cége, a Quaestor Értékpapír Zrt. forgalmazta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
- 18:51 A Microsoft visszaállítja a frissítésekhez való hozzáférést Oroszországban - Izvesztyija
- 18:30 Újra beengedik az újságírókat az ukrán parlamentbe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06