Kiadták az engedélyt
Április elsején indul a nemzeti közműszolgáltató
A fogyasztók a Főgáz ügyfélszolgálatain és a Magyar Posta egységeiben megnyitott ügyfélszolgálati pontokon tájékozódhatnak a lehetőségről.
2015.03.30 19:04MTIÁprilis elsején megkezdheti működését az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. a gázüzletágban, miután a cég hétfőn megkapta az ehhez szükséges energiahivatali engedélyt - jelentette be Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A fogyasztók a Főgáz ügyfélszolgálatain és a Magyar Posta egységeiben megnyitott ügyfélszolgálati pontokon tájékozódhatnak a lehetőségről. A szolgáltató váltásának helyszíneit - a kijelölt postahivatalokat - pedig a Főgáz és az ENKSZ honlapján teszik majd közzé, várhatóan még a héten - ismertette.
Németh Lászlóné beszámolt arról is, hogy következő lépésként a nemzeti közműszolgáltató az év végén, a jövő év elején jelenhet meg az áramszolgáltatásban. Harmadik lépcsőként pedig a távhőszolgáltatásban jelent majd alternatívát a cég, ennek pontos időpontját azonban egyelőre nem tudta megmondani az államtitkár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


