Mezőgazdaság
A FAO felülvizsgálja a növény-egészségügyi kereskedelmi normákat
A szervezet becslése szerint a világ gabonatermésének 20-40 százaléka vész kárba évente a betegségek és fertőzések miatt.
2015.03.16 19:56MTIMegkezdődött az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) négynapos nemzetközi szakértői találkozója Rómában, a fórumon egyebek között felülvizsgálják a nemzetközi növény-egészségügyi sztenderdeket, amelyek a növények, növényi és mezőgazdasági termékek szállítását szabályozzák - tájékoztatott a szervezet hétfőn.
A szabványok célja, hogy minimálisra csökkentsék a veszélyét annak, hogy rovarok, baktériumok, vírusok vagy gyomok fertőzzék meg a növényeket, amelyek szállításával a kór - az egyre intenzívebb világkereskedelem eredményeként - könnyen átjuthat egy-egy ország, régió határán.
A szervezet becslése szerint a világ gabonatermésének 20-40 százaléka vész kárba évente a betegségek és fertőzések miatt.
A FAO úgy véli, hogy a globalizáció erősödésével jobban kell koncentrálni az élelmiszerbiztonságra, a környezetvédelemre és a fertőzésektől mentes kereskedelemre.
A Növény-egészségügyi Intézkedések Bizottságának péntekig tartó ülésén az elektronikus növény-egészségügyi tanúsítványok (ePhyto) lehetőségét is tárgyalják a szakértők, és esetlegesen megállapodnak egy online ePhyto felület létrehozásában. Az új felület elősegítené az évente több millió kibocsátott online tanúsítvány megosztását, hatékonyabbá téve a kikötői tevékenységeket, egyúttal csökkentené a költségeket, beleértve a nyomtatás és postázás okozta környezeti terhelést is.
A Nemzetközi Növényvédelmi Egyezmény vezető testületeként működő Növény-egészségügyi Intézkedések Bizottságának (Commission on Phytosanitary Measures) éves ülésén a 181 részes ország magas rangú növény-egészségügyi szakértője vesz részt - ismertetik a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


