Március 19-től 21-ig
Ismét utazási kiállítást rendeznek Miskolcon
A szakma képviselői részére évente Miskolc egy-egy érdekes színfoltját mutatják be, idén az újjáépült diósgyőri várba invitálják a szakembereket.
2015.03.16 06:30MTI
Immár huszonkettedik alkalommal tartják meg Miskolcon az észak-magyarországi régió legnagyobb idegenforgalmi rendezvénye, a "Menjünk világgá...!" utazási kiállítást, ezúttal március 19-től 21-ig - közölte Bárdos István kiállításszervező.
Elmondta: szakmai körökben a budapesti Utazás kiállítás mellett a miskolcit tartják az egyik legszínvonalasabb rendezvénynek, amelyen most is, mint korábban, egy külföldi és egy belföldi díszvendég is bemutatkozik.
Idén Bulgária és Tiszaújváros lesz a vendég - tette hozzá, megjegyezve: a rendezők 100 kiállítót és 9-10 ezer látogatót várnak.
A kiállítás alkalmával az ország minden részéből érkező idegenforgalmi szakemberek adnak itt egymásnak találkát és cserélnek véleményt, a szakma képviselői részére évente Miskolc egy-egy érdekes színfoltját mutatják be, idén az újjáépült diósgyőri várba invitálják a szakembereket - mondta Bárdos István.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


