FM
Ötmilliárd forint a dohánytermesztés támogatására
A kifizetett támogatás mértéke hektáronként átlagosan 900 ezer forint lehet.
2015.03.13 11:44MTI
A kormány a dohánytermelés 2015. évi támogatásához 5 milliárd forintot biztosít, a szükséges forrást a Földművelésügyi Minisztérium (FM) saját forrásaiból, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hozzájárulásával a tavalyi költségvetési maradványok felhasználásával teremti elő - közölte a tárca pénteken.
Kiemelik: a támogatással közel 20 ezer munkavállaló foglalkoztatása válik lehetővé a dohánytermeléshez kapcsolódó munkafolyamatokban, különösen az országos átlagnál kedvezőtlenebb munkaerőpiaci helyzetben lévő Szabolcs- Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megyében.
A tájékoztatás szerint a támogatást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési hivatal több jogcímen és részletben fizeti ki, amelyből 3,5 milliárd forint még 2015-ben, 1,5 milliárd forint pedig 2016-ban érkezik meg a termelők számlájára. A kifizetett támogatás mértéke hektáronként átlagosan 900 ezer forint lehet.
A közleményben felhívták a dohánytermelők figyelmét, hogy a dohánytermelés támogatásának rendszerében továbbra is szükség lesz a korábban kiosztott jogosultságok aktiválására a nemzeti támogatás igénybevételéhez. A szerkezetátalakítási és a bázisjogosultságok átírására nyitva álló időszakokat az új támogatási összegeket tartalmazó, később megjelenő miniszteri rendelet alapján szintén módosítják annak érdekében, hogy mindazon termelők, akik már nem kívánnak a programban részt venni, jogaikat átruházhassák az aktív termelőkre - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


