Buda-Cash
Haladékot kérhetnek a helyi adókra a miskolciak
Fizetési haladékot kérhetnek a helyi adók befizetésére a miskolciak, ha a DRB-bankcsoportnál vezetik, illetve vezették számlájukat és nem jutnak időben a pénzükhöz.
2015.03.11 17:53MTIKiss János (Fidesz-KDNP) alpolgármester úgy fogalmazott, Miskolc polgármesteri hivatala méltányosan jár el azokkal szemben, akik a Buda-Cash Brókerház Zrt.-vel összefüggésbe hozható DRB-csoporthoz tartozó pénzintézetnél - például az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Banknál - vezetik pénzforgalmi számlájukat, illetve fizetési számlájukat, és emiatt nem tudnak határidőre eleget tenni az adófizetési kötelezettségeiknek.
Az érintettek 30 napos fizetési haladékot kaphatnak - közölte az alpolgármester, hangsúlyozva, hogy az adózóknak kérelmet kell benyújtaniuk.
Kiss János emlékeztetett arra, hogy az önkormányzati adókat március 15-ig kell befizetni, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) pedig március 5-én kezdte meg a kifizetéseket, és miután 20 munkanap áll rendelkezésre ahhoz, hogy az ügyfelek megkapják a pénzüket, vélhetően március közepéig ehhez nem jutnak hozzá.
Megjegyezte, a kérelmeket méltányosan bírálják majd el. A jegybank február 24-én jelentette be, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét és felügyeleti biztosokat rendelt ki a tudomására jutott visszaélés-gyanús esetek miatt. Az ügy kapcsán bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült, ezért az MNB büntető feljelentést tett az illetékes rendőr-főkapitányságnál.
A jegybank a Buda-Cash tulajdonosain keresztül szoros összefüggésbe hozható Dél-Dunántúli Regionális Bankcsoporthoz (DRB) tartozó négy banknál korlátozta a betétkifizetést és felügyeleti biztosokat rendelt ki.
A bankcsoport tagja a DRB-n kívül a miskolci székhelyű Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. (ÉRB), a kaposvári székhelyű Dél-Dunántúli Takarék Bank Zrt. (DDB) és a bicskei központtal működő Buda Regionális Bank Zrt. (BRB).)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


