Decemberben indul a termelés
Japán rugógyártó épít üzemet Komárom-Esztergom megyében
A japán NHK Spring hollandiai leányvállalata Komárom-Esztergom megyében alapít autóipari rugókat gyártó üzemet, a termelés beindítását 2015 decemberében tervezik.
2015.03.11 01:30MTITamamura Kazumi bejelentése szerint az NHK Spring Hungary Kft. 80 ezer négyzetméteres gyárat épít, ahol - a megnövekedett európai megrendelésekre reagálva - 2020-ra három és fél millió darab autórugó és 1,2 millió stabilizátor gyártását tervezik.
Az MTI érdeklődésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőosztálya elmondta, hogy a beruházás részleteiről Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár március 3-án kedden, tokiói munkalátogatása során tárgyalt.
Az államtitkár akkor a cég nevének említse nélkül elmondta, hogy a több mint 15 milliárd forint értékű beruházás 200 új munkahelyet teremt majd.
A japán sajtóhírekben a vállalat nem közölte a beruházás pontos helyszínét, az MTI információi szerint a társaság letelepítésért korábban Komárom-Esztergom megye két városa versenyzett.
Honlapja szerint az anyagcég, a japán NHK Spring 1939-ben alapították, több mint 20 ezer alkalmazottja van, autókban gyártanak alkatrészeket, valamint egyéb ipari berendezéseket. A 2014-es adatok szerint a törzstőkéje 17 milliárd jen, árbevétele 570 milliárd jen volt. (1 jen=2,3 forint)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


