BÉT
A forgalom és a BUX is nőtt a héten
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma a héten mintegy ötödével csökkent az előző hetihez képest, a vezető részvények árfolyamai a Richter kivételével emelkedtek, míg a BUX értéke kismértékben nőtt.
2015.03.08 09:38MTIA BÉT részvényszekciójának forgalma 35,6 milliárd forint volt az előző heti 41,9 milliárd után.
A BUX 0,4 százalékkal emelkedett egy hét alatt, pénteken 18 283 ponton zárt.
Hétfőn a magyar börze a BUX jelentős esésével kilógott a nemzetközi piacok közül. A BÉT 1,10 százalékos mínuszban zárt, miközben az európai piacok nagyjából nullán álltak, az amerikai pedig enyhe pluszban van, a Nasdaq index új csúcsot ért el, 5000 pont fölé ment. A Magyar Telekom kivételével adták a nagy papírokat, aminek oka az OTP, a Richter és a Mol esetében részvénypozíció-likvidálás lehetett, az OTP esetében pedig az ukrán leírás miatti félelmek is szerepet játszhattak.
Kedden érte el a heti csúcsforgalmat a BUX, bár ekkor is alacsony, 7,9 milliárd forintos forgalomban, 1,12 százalékot csökkent. Az OTP azt követően esett, hogy Ukrajnában jelentősen megemelte a kamatot a jegybank, amit azonban az elemző azért tartott furcsának, mert, mint mondta a kamatemelés közvetlen hatása minimális, így csak a befektetői hangulat változásával magyarázható.
Szerdán gyengülő forgalom mellett volt egy kis visszapattanás a keddi jelentős esés korrekciójának köszönhetően, másrészt az európai piacok a nap végére pozitívba fordultak, ennek hatására a magyar árak is inkább stabilak voltak. Az OTP és a Mol nemzetközi hatásokra kicsit erősödött. A Magyar Telekomnál profitrealizálásra került sor.
Csütörtökön volt a legalacsonyabb, mintegy 5,5 milliárd forintos forgalom a tőzsdén, az index 0,41 százalékos emelkedéssel, 17 897,11 ponton zárt. A nap nyertese a Richter volt, a papír közepes forgalom mellett erősödött.
Pénteken az OTP gyorsjelentése húzta a piacot, amire pozitívan reagáltak a befektetők és a papír árfolyama 4 százalékot emelkedett az előző napi záráshoz képest. A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek, a forgalom 7,1 milliárd forint volt, a BUX 2,16 százalékot emelkedett.
Az OTP 1,75 százalékkal emelkedett a héten, így 4360 forinton zárt pénteken.
A Mol részvényeinek árfolyama 0,08 százalékkal nőtt, 12 000 forinton fejezte be a kereskedést.
A Magyar Telekom papírjai 2,87 százalékkal magasabb árfolyamon zárták a hetet, mint az előzőt, pénteken a részvény 394 forintot ért.
A Richter 2,29 százalékkal csökkent, pénteken 3840 forinton zárt.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,77 százalékkal emelkedett a héten, 1515,93 pontot ért el pénteken.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06