Megkapták az engedélyt
Megindulhat az építkezés az Alba Airporton
Megindulhat az építkezés a Székesfehérvár szomszédságában elhelyezkedő Alba Airporton, miután a nemzetközi repülőtér megkapta a jogerős létesítési engedélyt - közölte a Biggeorge's-NV Zrt. fejlesztő cég hétfőn az MTI-vel.
2008.09.22 11:00MTITájékoztatásuk szerint a 2010 első félévében megnyíló nemzetközi repülőtér elsősorban fapados és charter repülőgépeket fog kiszolgálni. A fejlesztő cég szerint - a magyarországi repülőtérprojektek közül - az Alba Airport lehet Ferihegy után az ország második legnagyobb légikikötője.
Megalapozottnak tartják a nyereséges működtetéshez szükséges utasforgalom elérésére vonatkozó várakozásokat, elsősorban a fapados és charter légitársaságok szegmensében. A jobb kihasználtság és a biztosabb megtérülés érdekében a légikikötő mellett mintegy 110 hektáron üzleti és ipari parkot is létesít a beruházó. Az Alba Airport a Biggeorge's-NV Zrt., az abai, valamint a székesfehérvári önkormányzat tulajdonában van. A Biggeorge's-NV Zrt. Magyarország egyik magántulajdonban lévő ingatlanfejlesztő társasága, több mint 150 milliárd forint értékű fejlesztési portfólióval rendelkezik a magyar piacon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


