Tavasszal indul a projekt
Hazánk legnagyobb napelemes erőműve épül meg a Mátrában
Magyarország eddigi legnagyobb, 15 megawattos (MW) fotovoltaikus, azaz napelemes projektje indul tavasszal a Mátrai Erőműben, a 6,4 milliárd forint beruházással megépülő naperőmű a tervek szerint októberben lép üzembe.
2015.02.18 16:46MTIBárdos Béla titkársági és PR osztályvezető közlése szerint a cég megtelt 30 hektáros Őzse-völgyi depóniáján megvalósuló fejlesztés keretében összesen 72 ezer 480 darab, egyenként 255 watt teljesítményű polikristályos napelemből épül meg az erőmű.
A projekt 50 százalékban saját erős beruházás, amit fejlesztési adókedvezmény egészít ki.
Bárdos Béla felidézte: a 950 MW beépített kapacitással rendelkező Mátrai Erőmű Zrt. a magyarországi villamos energia igények közel 15 százalékát elégíti ki, a hazai termelésből több mint 20 százalékkal részesedik, ezzel a második legnagyobb áramtermelő.
A Mátrai Erőmű alapvetően lignittüzelésű, amelyhez az alapanyagot a visontai és bükkábrányi külfejtéses bányáiból szállítja be. Ezen felül éves szinten 8 százalékban növényi eredetű biomasszát is hasznosít, amelyet magyarországi termelői integrátoroktól, illetve kereskedőktől szerez be.
Közleményében rámutatott: a társaság a megújuló energiaforrások részarányát tovább kívánja növelni a villamosenergia-termelésben.
A naperőmű szállítója a Wire-Vill Kft., az IBC Solar GmbH és az Energobit S.A. alkotta magyar-osztrák-román konzorcium. A hálózati csatlakoztatáshoz szükséges transzformátorokat a CG Electric Systems Hungary Zrt., korábbi nevén a Ganz Villamossági Művek szállítja.
A Mátrai Erőmű Zrt. 74 százalékban német tulajdonban van, többségi tulajdonosa az RWE Power AG, 26 százalékot pedig az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. birtokol. A mintegy 2100 embert alkalmazó társaság 2013-ban 95,6 milliárd forint nettó árbevételt ért el, nyeresége pedig 10,5 milliárd forint volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


