Kinevezve
Márciustól új elnök a Tesco élén
John Allan - aki eddig a Barratt Developments építőipari csoportot vezette - március 1-jén áll munkába.
2015.02.17 19:55MTIKinevezését kedden jelentette be a Tesco a Londoni Értéktőzsdén. Allan kinevezésével teljessé vált a vezetőcsere a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat legfelső irányítási szintjein. A vállalat új vezérigazgatója, Dave Lewis szeptemberben lépett be.
A Tesco - amely a brit magánszektor legnagyobb foglalkoztatója 320 ezer alkalmazottal - rendkívül nehéz, visszaeső értékesítéssel, könyvelési botrányokkal és bűnügyi vizsgálatokkal súlyosbított évet tud maga mögött.
A cég október 23-án jelentette be, hogy előzetesen kalkulált nagy-britanniai eredményeit összesen 263 millió fonttal (110 milliárd forinttal) becsülte túl.
Ez ráadásul felfelé korrigált adat, amikor ugyanis a téves eredményszámítás gyanúja a nyár végén először felmerült, még 250 millió fontos túlbecslésről volt szó.
A Tesco szeptember végén indított átfogó vizsgálatot a Deloitte könyvvizsgáló cég bevonásával annak kiderítésére, hogy miként lehetett ilyen mértékben elnézni a láncolat által a piacnak kiadott eredménybecslést.
Október végén a súlyos csalási bűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság (Serious Fraud Office, SFO) bűnügyi eljárást indított a Tesco negyedmilliárd fontot meghaladó eredménykalkulációs hibájának ügyében.
A botrányok kirobbanása nyomán jelentette be távozási szándékát az előző elnök, Sir Richard Broadbent, akit márciustól a most kinevezett John Allan vált.
Az új vezérigazgató, Dave Lewis már meghirdette a teljes gazdálkodási fordulat programját. Ennek jegyében a cég első lépésként a következő néhány hétben bezárja 43 veszteséges nagy-britanniai üzletét, és törli további 49 új, korábban tervbe vett nagyáruház felépítését.
Brit sajtóértesülések szerint a Tesco a külföldön tervezett leépítésekkel együtt tízezer alkalmazottjától készül megválni.
A vállalat köztes eredményjelentése szerint a január 3-ával zárult 19 hétben a nagy-britanniai értékesítés - azonos eladótérre, üzemanyag-forgalmazás nélkül számolva - 2,9 százalékkal csökkent éves összevetésben. Ez már javuló eredmény, mivel a tavalyi második negyedévben még 5,4 százalékos éves visszaesést mértek.
A külföldi érdekeltségek közül Magyarországon a január 3-áig tartó 19 hétben 2,5 százalékkal, az időszak átlagán belül a karácsonyi szezonban 4,2 százalékkal nőtt a Tesco forgalma a cég néhány hete Londonban közzétett időközi beszámolója szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06