KSH: 3,5 százalékkal nőtt a GDP tavaly
Ötször gyorsabban nőtt a magyar, mint a német gazdaság
Elemzők a negyedik negyedévben a bővülés lassulását, 3 százalék alatti növekedést vártak elsősorban az ipari termelés mérséklődése miatt.
2015.02.13 09:24MTI
A magyar gazdaság 3,5 százalékkal bővült 2014-ben a nyers és a kiigazított adatok szerint egyaránt, míg a tavalyi utolsó negyedévben 3,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához képest - közölte első becslését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Elemzők a negyedik negyedévben a bővülés lassulását, 3 százalék alatti növekedést vártak elsősorban az ipari termelés mérséklődése miatt.
Negyedéves szinten gyorsult a GDP növekedése 2014 utolsó három hónapjában: a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 2014. október-decemberben 0,9 százalékkal nőtt a gazdaság a harmadik negyedévhez képest, az előző negyedéves 0,5 százalékos emelkedés után.
Pozsonyi Pál, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta, ez elsősorban a mezőgazdaság jó teljesítményének köszönhető.
2013-ban a kiigazított adatok alapján 1,6 százalékkal nőtt a magyar gazdaság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


