Újból eladósodhatnak
Nem lesz nagy megtakarítás a kórházátalakításból
Nincs akkora tartalék a kórházi rendszerben, amivel a tervezett tabula rasát követően meg lehetne akadályozni az intézmények újbóli eladósodását.
2015.02.12 07:57MTIVelkey György, a Magyae Kórházszövetség elnöke a Világgazdaságnak azt mondta, a rendszerváltás óta igen jelentős átalakítások voltak, az elmúlt évtizedben 30 százalékkal csökkent az aktív kórházi ágyak száma, csak a 2012-es átalakításnál 14 kórházban szűnt meg számos szakmában az aktív ellátás, és jelentősen átalakult a struktúra.
A kórházi menedzsmentek intézményi szinten is csaknem teljes egészében kiaknázták már a megtakarítási lehetőségeket, hiszen erre évek óta rákényszeríti őket az alulfinanszírozottság.
A szakember szerint racionalizálni persze mindig lehet, és a kórházigazgatók többsége még a fővárosban is meg fogja hozni az ehhez szükséges kompromisszumokat. Ez, amennyiben indokolt, akár osztálybezárásokat, áthelyezéseket is jelenthet, azonban félő, hogy a menedzsmenteken levő nyomás miatt a szakmai szempontokat felülírhatják az anyagiak, és így le kell mondaniuk szakmailag szükséges, de veszteséges ellátásokról.
A Kórházszövetség elnöke úgy látja, az intézmények közötti esetleges munkaerő-átcsoportosítás mellett elképzelhető, hogy egy-egy intézményben néhány ember munkája megszűnhet, ám a korábban megjelent sajtóhírekkel szemben rendszerszinten nemhogy 8-10 ezer, de egyetlen ember leépítését sem tartja reálisnak, mert "Magyarországon egészségügyi dolgozóból nincs felesleg, sőt sok részterületen hiány van".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


