Obamának nem tetszett
Megszavazták a Keystone XL kőolajvezeték megépítését
Megszavazta az amerikai kongresszus szerdán a Keystone XL kőolajvezeték megépítését, dacára annak, hogy Barack Obama elnök korábban vétót helyezett kilátásba a tervezetre.
2015.02.12 07:36MTIA képviselőház azt követően hagyta jóvá újfent a javaslatot, hogy annak szövegében a szenátus előzőleg néhány kisebb módosítást eszközölt.
A kongresszus mindkét házában republikánus többség van ugyan, de egyik esetében sem akkora, hogy leszavazzon egy - várható - elnöki vétót. A képviselők és szenátorok ezért már azon fáradoznak, hogy más törvényes eszközöket keressenek a projekt kivitelezésére. Ez lehet az első nagy összetűzés a kongresszus és a Fehér Ház között azóta, hogy a törvényhozás összetétele a republikánusok javára rendeződött át.
A Keystone XL a tervek szerint a kanadai Alberta tartomány olajhomok-mezőitől a Mexikói-öböl partvidékén található finomítókig szállítaná az olajat. Amennyiben elkészül, a Keystone XL teljes hossza 2700 kilométer lesz. Megépítése becslések szerint 7,6 milliárd dollárba kerül . Kapacitása napi 830 ezer hordó lenne, és jelentősen csökkentené az Egyesült Államok függőségét a tengerentúli kőolajtól.
A demokraták (és Obama elnök is) környezetvédelmi aggályok miatt ellenzik a beruházást, amelynek jóváhagyását kanadai részről is régóta sürgetik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


