Elemzők
Infláció: a jegybanki alapkamat csökkentésére számítanak
Az árak csökkenését jelző inflációs adatok miatt a jegybanki alapkamat mérséklésére számítanak az elemzők, akik szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa már márciusban dönthet az alacsonyabb alapkamatról.
2015.02.11 10:48MTIÜrmössy Gergely, az Erste Bank vezető elemzője emlékeztetett arra, hogy az MNB a decemberi inflációs jelentésében idén az első három hónapban mínusz 0,1 százalékos éves inflációs rátával számolt, de már a januári adat után is úgy tűnik, hogy az előrejelzés nem fogja megállni a helyét. Az elemző szerint márciusban már csökkentheti az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa és három-négy lépésben az irányadó rátát a jelenlegi 2,1 százakról akár 1,5 százalékig vághatja.
Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szintén azt emelte ki, hogy januárban az MNB decemberi inflációs alappályájánál 1 százalékponttal alacsonyabb lett a drágulás mértéke. Ennek nagy része ugyan az olajár esésével magyarázható, de jelentősen mérséklődtek a várakozások is - mondta. Az elemző szintén a jegybanki alapkamat márciusi csökkentésére számít.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


