A búza és a kukorica is kevesebbet ér
MAGOSZ: alacsony gabonafelvásárlási árakra lehet számítani
A gabonapiacon alacsony, feltehetően a termelői költségek csak mintegy felét kitevő felvásárlási árakra lehet számítani az idén, akár csak korábban számos zöldség- és gyümölcsfajta esetében - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
2008.09.19 17:03MTIJakab István kifejtette: az idén betakarított, 7 millió tonnát meghaladó kalászos gabona betárolását sikeresen megoldották a termelők, a feldolgozók azonban hivatalosan még nem hirdették meg felvásárlási áraikat, így a termények kiszállítása sem kezdődhetett el.
Hozzátette: a gazdáknak várhatóan a kukorica értékesítésével lesznek a legnagyobb problémáik, de a napraforgó és a kalászos gabona felvásárlási piaca is rendkívül alacsony árak mellett stagnál.
A Magosz a termelők problémáinak enyhítése érdekében az Európai Uniótól a gabona 2008-as intervenciós készleteinek felülvizsgálatát kérte, valamint Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternél kezdeményezte a gabona-termékpálya bizottság összehívását a jövő hétre. Jakab István tájékoztatása szerint jelenleg a napraforgó-termelők vannak a legnehezebb helyzetben, a növény felvásárlási ára ugyanis az előző évi több mint 100 ezer forinttal szemben az idén gyakran még a telephelyre szállítással sem éri el az 50 ezer forintot.
Az agrárszövetség elnöke a hasonlóan nehéz helyzetben lévő kukoricatermelőkkel kapcsolatban kiemelte: az előző hetekben, a kánikula miatt a termés mintegy 30-40 százaléka semmisült meg a dél-alföldi területeken, a felvásárlási árak pedig ennek ellenére sem érik el a 2007-es szint 50 százalékát sem. Ráadásul a gazdák átlagos hektáronkénti költségei több mint 20 százalékkal, átlagosan mintegy 340 ezer forintra növekedtek. A kalászos gabonát termelők is várhatóan veszteséget könyvelhetnek el 2008-ban: a Magosz szerint a hektáronkénti átlagos önköltségi ár mintegy 40 ezer forintra tehető, miközben a felvásárlók a legjobb esetben is csak legfeljebb tonnánként 34 ezer forintot fizetnek a búzáért.
Jakab István újságírói kérdésre válaszolva határozottan cáfolta azokat a híreket, miszerint a felvásárlók arra készülnének, hogy Ukrajnából szerezzenek be nagy mennyiségű gabonát, szerinte a híresztelésekkel kívánják még jobban letörni a magyarországi gabonaárakat. Jakab István ismét elutasította az egységes agrártámogatási rendszer (SPS) 2009-re tervezett bevezetését. Az érdekvédő szervezet elnöke hangsúlyozta: a kormányzati kommunikációval ellentétben, az SPS összességében nem biztosít a jelenleginél nagyobb támogatást az agrárium számára. Az új rendszerrel a gazdáknak csak egy szűk rétege jár jobban, míg a - főként növénytermesztéssel foglalkozó - többségnek nem származik előnye a változásból - fűzte hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


