Egyben kell maradni, de...
Nobel-díjas közgazdász: nem Görögországgal, hanem Németországgal van a baj
"Sok közgazdász szerint az lenne a legjobb megoldás Európának, hogy ha az euróövezet már amúgy is bomlik, akkor inkább hagyja el Németország. A német márka ezt követően erősödne, ami viszont alaposan visszavetné a német gazdaságot."
2015.02.08 02:30MTIAz euróövezetnek egyben kell maradnia, de ha már valakinek mindenképpen távoznia kell, akkor inkább Németország legyen az, ne Görögország - mondta Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász a CNBC tévécsatornának még január végén adott interjúban.
"Közeledési szándékkal hozták ugyan létre, de még semmi nem osztotta meg Európát annyira, mint az euró" - fogalmazott a Columbia Egyetem professzora az interjúban. Nem csak a görög gazdaságnak van baja az euróval - mutatott rá. "A Görögországra kényszerített gazdaságpolitika egész egyszerűen nem működik és ugyanez a helyzet Spanyolországgal és más országokkal is."
Joseph Stiglitz egyike annak a 18 neves közgazdásznak, akik még januárban a Financial Times lapban megjelent nyílt levelükben adtak hangot annak a meggyőződésüknek, hogy egész Európa számára az lenne az előnyös megoldás, ha az adósság részleges elengedésével és a törlesztési moratórium feltételekhez kötött meghosszabbításával adnának új esélyt Görögországnak. Levelükben hangsúlyozták ugyanakkor, hogy Görögországnak reformokat kell végrehajtania.
"Görögország valóban hibázott, de Európa még nagyobb hibákat követett el" - fogalmazott az interjúban a közgazdász professzor. "Mérget adtak be gyógyszer helyett. Ezért az adósság lett az, ami növekedett és a gazdasági teljesítmény az, ami csökkent."
"Úgy gondolom Görögország jobban jár, ha elhagyja az euróövezetet. Egy átmeneti korrekció után egészen biztosan növekedésnek indul" - mondta. "Mihelyt ez megtörténik, Spanyolország és Portugália is felismeri, hogy 'mérget adtak be neki' de van más megoldás is."
Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász a tévéinterjúban rámutatott, hogy a problémát valójában az euróból igen nagy hasznot húzó Németország jelenti. "Sok közgazdász szerint az lenne a legjobb megoldás Európának, hogy ha az euróövezet már amúgy is bomlik, akkor inkább hagyja el Németország. A német márka ezt követően erősödne, ami viszont alaposan visszavetné a német gazdaságot" - mutatott rá. Németország ettől talán ráébredne mekkora nagy szüksége is van valójában az euróra, az összetartásra, és valószínűleg jóval nagyobb hajlandóságot mutatna a problémákkal küszködő nemzetgazdaságok megsegítésére is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06