Pancsi
A KÉSZ építi a nagyváradi fürdőt
A létesítmény 6,8 hektáron terül el, az új komplexum 6 épületből és 7 kültéri medencéből áll majd, a kivitelezés várhatóan még idén befejeződik.
2015.02.05 17:21MTIA magyar tulajdonú KÉSZ Csoport romániai leányvállalata, több mint 15 millió euróból építheti fel a nagyváradi wellness központot - közölte a csoport csütörtökön az MTI-vel.
A létesítmény 6,8 hektáron terül el, az új komplexum 6 épületből és 7 kültéri medencéből áll majd, a kivitelezés várhatóan még idén befejeződik.
A Nymphaea nevű új üdülőközpontban lesz pezsgőfürdő, fedett és szabadtéri gyógyfürdő, szauna, 12 csúszda, élményfürdő, aroma- és fényterápiás rész is. A fedett medencék 7700 négyzetmétert foglalnak majd el, így az eddig időszakos strand egész évben látogatható lesz.
A KÉSZ 32 évvel ezelőtt gyakorlatilag családi vállalkozásként kezdte meg működését, mára pedig holdinggá vált, amely - a környező országokat is beleértve - több mint 1500 munkavállalót foglalkoztat, árbevétele pedig elérte a 70 milliárd forintot.
A KÉSZ Csoport a tagvállalatai révén jelen van Magyarországon az építőipari kivitelezés, az építőelem-gyártás, az ingatlanfejlesztés, a létesítmény-üzemeltetés, a flottamenedzsment és a környezetipar területén is.
A KÉSZ Csoport építette fel a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Sky Court nevű épületét, a nyíregyházi Lego gyárat, a Daimler kecskeméti gyárának jelentős épületeit, továbbá kivitelezője volt Budapesten a Kossuth tér átépítésének is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06