Fiatalok foglalkoztatására
Magyarország 15 millió euró uniós támogatást kaphat
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy uniós szinten egymilliárd eurót fordítsanak az idén a fiatalok foglalkoztatásának fellendítésére, ebből az összegből Magyarország megközelítően 15 millió eurót kaphat.
2015.02.04 17:06MTIA bizottság magyarországi képviselete az MTI-nek szerdán eljuttatott közleményében kifejtette: az uniós testület azt ajánlja, hogy idén egymilliárd eurót biztosítsanak erre a célra az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésből. Az összeg akár a harmincszorosát is elérheti a tagállamok által az ifjúsági foglalkoztatás növelésére felhasználható előfinanszírozási összegnek, így akár 650 ezer fiatalt segíthetnek a gyorsabb munkához jutáshoz - áll a közleményben.
Felidézték, hogy minden tagállam elfogadott egy ifjúsági garanciaprogramot, amelynek értelmében garantálják a 25 év alatti fiataloknak egy minőségi állásajánlat, tanulószerződéses gyakorlati képzés vagy képzés lehetőségét az iskola elhagyását vagy a munkahelyük elvesztését követő négy hónapon belül. A mostani bizottsági bejelentés segít e garancia valóra váltásában.
Mint írták, a javaslat 1-1,5 százalékról akár 30 százalékra emelné az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés előfinanszírozási rátáját az erre elkülönített költségvetési előirányzatból. A kezdeményezésből részesülő tagállamok így a 3,2 milliárd eurós költségvetési juttatás egyharmadát azonnal megkaphatják, ha elfogadták a kijelölt operatív programokat. Ezt a keretösszeget azonnal a projektek kedvezményezettjeinek rendelkezésére kell bocsátani a projektekre adott előlegek formájában.
A bizottság becslése szerint a felgyorsított előfinanszírozás segítségével idén azonnali támogatást lehetne nyújtani 350-650 ezer fiatalnak, míg a jelenlegi előfinanszírozási ráta alapján ez a szám mindössze 14-22 ezer között lenne.
Az Európai Parlament és a Tanács vitatja meg a jogalkotási javaslatot, amelyet el kell fogadniuk ahhoz, hogy hatályba léphessen.
A kezdeményezésből Magyarország is részesül. Az országnak jutó csaknem 50 millió eurós támogatásból hozzávetőlegesen 15 millió eurót kaphat meg már az idén, amennyiben elfogadják az operatív programot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


