Budapesti Értéktőzsde
Élénkült az érdeklődés a magyar részvények iránt
A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények kivétel nélkül erősödtek az előző napi záráshoz képest.
2015.01.20 17:42MTIA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462,47 pontos, 2,93 százalékos emelkedéssel, 16 265,01 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények kivétel nélkül erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, élénkült az érdeklődés a magyar részvények iránt, mind a négy vezető részvényt nagyon keresték. A OTP papírjai azért keltették fel a külföldiek érdeklődését, mert a magyar bankrendszer kevésbé kitett a svájci frank árfolyam-változásának, mint több európai országé. A Richter és a Mol papírjai iránti keresletet pedig a Magyarország iránti megnövekedett érdeklődéssel magyarázta az üzletkötő.
A BÉT túlteljesített kedden, a DAX délután nullán állt, de a többi európai tőzsdeindex is csak negyed-fél százalékkal növekedett. A piac nagyon várja a csütörtöki kötvényvásárlási EKB döntést és talán még jobban a vasárnapi görög választást - tette hozzá Ballai Zoltán.
A Mol 290 forinttal, 2,71 százalékkal, 11 000 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 108 forinttal, 3,02 százalékkal, 3688 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 3,29 százalékkal, 345 forintra emelkedett, forgalma 527,2 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 121 forinttal, 3,55 százalékkal, 3532 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 800,8 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1423,78 ponton zárt kedden, ez 0,60 pontos, 0,04 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában kedden egyedül a takarmánykukorica határidős áraiban volt változás.
A malmi búza ára márciusra 54 000, májusra 54 300, augusztusra pedig 52 500 forint maradt.
A takarmánybúza jegyzése márciusra 47 800, májusra 48 200, augusztusra 50 000, szeptemberre 50 300 forint, változatlanul.
A takarmánykukorica határidős ára márciusra 200 forinttal 42 500, májusra pedig 300 forinttal 43 700 forintra esett. Júliusra 45 000, novemberre 48 300 forint maradt.
A takarmányárpa jegyzése márciusra változatlanul 48 000 forint.
A nagy olajtartalmú napraforgómag ára márciusra 112 500, októberre pedig 105 000 forint maradt.
A nagy olajtartalmú repce határidős jegyzése márciusra 108 000, augusztusra 103 200 forint, változatlanul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
- 6:40 Nyitott hasfallal született erdélyi kislányon végeztek sikeres műtéteket Szegeden
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06