Start-up ökoszisztéma
Sikeres évet zárt a Nemzeti Innovációs Hivatal
A Horizon2020 program forrásaiért a tagországok kutatói, vállalkozásai versenyeznek, és ebben a nemzetközi kiválóság az egyedüli döntési kritérium.
2014.12.29 03:30MTI
A Nemzeti Innovációs Hivatal 2014-ben aktív és sikeres évet zárt - értékelte Korányi László elnökhelyettes egy év végi rendezvényen, Budapesten.
Korányi László elmondta, hogy a Nemzeti Innovációs Hivatal kulcsszerepet játszott az uniós és hazai források felhasználására, a párhuzamosságok kizárására kidolgozott Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia megalkotásában.
Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió 2014-2020-as kutatás-fejlesztési és innovációs keretprogramja, a Horizon2020 program forrásaiért a tagországok kutatói, vállalkozásai versenyeznek, és ebben a nemzetközi kiválóság az egyedüli döntési kritérium.
A Nemzeti Innovációs Hivatal a Horizon2020 program magyarországi nemzeti kapcsolattartói hálózatának működtetésével sikeresen támogatta a vállalkozásokat a pályázatokon való indulásban, magyar cégek korábban nem látott mértékben indultak a kis-és közepes vállalkozásoknak kiírt központi pályázatokon - mondta Korányi László.
A nemzetközi kapcsolatok építésében is eredményeket tud felmutatni az innovációs hivatal, több nemzetközi megállapodást kötöttek az innovációs együttműködésre - értékelte a NIH elnökhelyettese, példaként említve, hogy a szaúdi közlekedési minisztérium szakértőinek képzését Magyarországon végezteti.
A hivatal 2014-ben sikeresen vett részt a hazai start-up ökoszisztéma kiépítésében, és elősegítette, hogy a magyar start-up cégek minél inkább bekapcsolódjanak a nemzetközi folyamatokba - mondta Korányi László, aki egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy az induló innovatív vállalkozásoknak már a kezdeteknél a nemzetközi piacot kell megcélozniuk. Példaként említette, hogy megszervezték a Start-up Tavasz nemzetközi versenyt, a Google céggel együttműködve a V4-országok technológiai vállalkozásai sikeresen mutatkoztak be New Yorkban. Versenyeken válogatták ki azokat a startupokat, akik Bécsben, Párizsban Helsinkiben és Tel Aviv-ban kaptak bemutatkozási lehetőséget. Jelentős érdeklődés kísérte a nemzetközi innovációs tendenciákat felvonultató budapesti Innotrends kiállítást és konferenciát, ahol a határon túli magyar vállalkozások is bemutatkoztak.
Az innovációs hivatal elnökhelyettese szerint a kormány célját, hogy a magyar kis- és középvállalkozások exportja jelentősen növekedjen, az eleve a világpiacot megcélozni kívánó induló technológiai vállalkozások révén lehet leginkább elérni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
- 6:59 Mozdulni sem tudott a síneken fekvő kutya - az utolsó pillanatban mentették meg
- 22:52 Elárasztotta a tenger Kalifornia utcáit - lecsapott Rachel
- 20:30 102. születésnapján került a sürgősségire - megható, amit az ápolók tettek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


