Lehetőségek
Elfogadásra késznek minősítette a magyar operatív programokat az EB
Annak ellenére hogy az operatív programokat a jövő év első hónapjaiban fogadják el hivatalosan, már lehetőség lesz arra, hogy a magyar kormány előlegeket hívjon le a 2014-2020-as uniós források terhére.
2014.12.19 20:11MTIAz Európai Bizottság (EB) elfogadásra késznek minősítette a magyar kormány által benyújtott operatív programokat - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken az MTI-nek.
Hozzátette: a bizottsági szóvivő pénteki nyilatkozata alapján ezt a dokumentumot ki is adják az év végéig. Annak ellenére hogy az operatív programokat a jövő év első hónapjaiban fogadják el hivatalosan, már lehetőség lesz arra, hogy a magyar kormány előlegeket hívjon le a 2014-2020-as uniós források terhére - mutatott rá a helyettes államtitkár. Hangsúlyozta: az EB döntésével elhárult minden akadály az elől, hogy jövő év elején a kormány - az eddigi kilenc kiírt pályázat után - újabb uniós pályázatokat írjon ki.
Kifejtette: az "elfogadásra késznek minősítés" annyit tesz, hogy az operatív programok szakmailag rendben vannak, tartalmilag a bizottság támogatja, meg van győződve a pályázatok pénzügyi ellentételezéséről, csak át kell engedni egy olyan eljáráson, amelyben a különböző főigazgatóságok is kiadják rá az elfogadó pecsétet.
Csepreghy Nándor elmondta azt is, hogy a magyar operatív programok hivatalos bizottsági elfogadása 2015 első hónapjaira csúszik, ami azt jelenti, hogy a 2014-ben vállalt pénzügyi kötelezettségeket átteheti a kormány 2015-re.
Ezért pénzügyi érdeksérelem nem éri az országot, nem veszít egyetlen eurót sem az új költségvetési időszakban - jelezte. A csúszás kiterjed a programokra is: azokat a projekteket, amelyek 2014 helyett csak 2015-ben indulnak, a hároméves végrehajtási időszak megmaradása miatt 2018-ra kell a pályázóknak befejezniük - mondta.
Az Európai Bizottság pénteki hivatalos közleménye szerint a tagállamok által a 2014 és 2020 közötti pénzügyi időszakra benyújtott 311 regionális politikai operatív program közül eddig 148-at hagyott jóvá a bizottság. Ezen programok összértéke 132,4 milliárd euró, amelyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Kohéziós Alap biztosít. A testület pénteki közleménye szerint a 28-ból 18 tagállam operatív programját hivatalosan is jóváhagyta a bizottság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


