Uniós forrás
Rekordévet zár a magyar fejlesztéspolitika
A magyar állam 1732 milliárd forintnyi uniós támogatást fizetett ki az idén december 18-ig a pályázóknak, ez az összeg már most meghaladja a tavaly elért 1708 milliárd forintos kifizetési rekordot
2014.12.18 16:34MTI
Vitályos Eszter Zsuzsanna, a miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: hetente több tízmilliárd forintos kifizetések vannak, így várhatóan az év végéig még 300 milliárd forint támogatás kerül a kedvezményezettekhez.
A teljes 2007-2013-as uniós ciklusban 6761 milliárd forint fölé emelkedett a kifizetett uniós források összege.
Az államtitkár az éves összefoglalójában beszámolt arról is, hogy az Európai Bizottság csütörtökön értesítette a kormányt, hogy az aszfalt-ügy kapcsán feloldja a teljes kifizetési blokkot és az elszámolások újraindulhatnak minden olyan számla tekintetében, amelyek nem érintettek az ügyben, ez pedig nagyságrendileg 100 milliárd forint.
Brüsszel azt kifogásolta, hogy bizonyos pályázatokon csak olyan cégek vehettek részt, amelyek aszfaltelőállító teleppel rendelkeztek a projekt helyszínének közelében.
Vitályos Eszter Zsuzsanna elmondta azt is, hogy január elsejétől bevezetik a biztosítékmentességet, tehát biztosíték nyújtása nélkül juthat támogatáshoz az a kedvezményezett, aki rendelkezik legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel és nem minősül köztartozónak. Ez a mentesség kiterjed azokra a támogatottakra is, akik korábban már nyújtottak biztosítékot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06