Élénkülő gazdaság
Felfutóban a kis- és középvállalkozások hitelkereslete
A gazdaság élénkülésére reagálva ismét erősödik a magyarországi kis- és középvállalkozások hitelkereslete; ezt jelzi, hogy az OTP Businessnél, a bank mikro- és kisvállalati üzletágánál az idei első fél évben 6 százalékkal növekedett a vállalkozásokhoz kihelyezett hitelek összege.
2014.12.18 22:30MTIA tájékoztatás szerint a vállalkozói hitelezés újraéledésének komoly lökést jelentett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja, de sokat tehetnek a piac élénkítéséért az egyes pénzintézetek is.
Az OTP Business szakértői úgy vélekednek, hogy a vállalkozások többsége ma még a rugalmasan felhasználható, rövid lejáratú konstrukciókat keresi. A fordulat jelei érzékelhetők a vállalati hitelpiacon, a pénzügyi szolgáltatásokat igénybe vevő vállalkozások számának növekedésében, valamint a vállalkozások hitelkeresletének erősödésében.
A mikro-, kis- és középvállalkozások szerepét jelzi, hogy a magyar GDP bruttó hozzáadott értéknek 53,6 százalékát állítják elő, az üzleti szférában foglalkoztatottak 72,7 százalékát a kkv-k alkalmazzák.
Az érintett vállalkozások 45,1 százaléka pedig finanszírozási igényének legalább háromnegyedét saját forrásból teremti elő. Mindezzel együtt egyszerre üzleti kockázat és lehetőség a magyar kkv-szektor - emlékeztet a tájékoztató.
A trendeket jelzi, hogy a pénzintézet számításai szerint a magyarországi banki összjövedelmen belül a vállalati piac részaránya a 2012-es 34-ről várhatóan 2016-ra 39 százalékra nő, és ezen belül a kkv szegmenstől is hasonló növekedés várható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
- 6:59 Mozdulni sem tudott a síneken fekvő kutya - az utolsó pillanatban mentették meg
- 22:52 Elárasztotta a tenger Kalifornia utcáit - lecsapott Rachel
- 20:30 102. születésnapján került a sürgősségire - megható, amit az ápolók tettek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


