Tárgyalnak a szakszervezetek
Közeledtek az álláspontok a jövő évi bérekről
"A munkaadók egységes álláspontja, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum esetében 3,5 százalékos emelés fogadható el. Ez a minimálbérnél 105 ezer forint, a garantált bérminimumnál 122 ezer forintot jelent."
2014.12.17 16:08MTIKözeledtek az álláspontok a jövő évi bérekről a szociális partnerek között a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szerdai budapesti tárgyalásán. Közel állnak a felek megállapodáshoz a jövő évi bérekről - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI érdeklődésére a tárgyalás után.
Hozzátette: a munkaadók egységes álláspontja, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum esetében 3,5 százalékos emelés fogadható el. Ez a minimálbérnél 105 ezer forint, a garantált bérminimumnál 122 ezer forintot jelent - ismertette.
Az átlagkereset ajánlással kapcsolatban Dávid Ferenc hangsúlyozta: ez a közszférában dolgozók szempontjából fontosabb, mivel számon kérhető a munkáltatótól. A versenyszférában inkább orientációs alapot jelent - jegyezte meg. Elmondta: a szakszervezetek tárgyalási csomagjának többi elemével, a munka törvénykönyve és a sztrájktörvény módosításával, valamint a korengedményes nyugdíjrendszerrel kapcsolatban tárgyalási készséget mutatott a kormány.
Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke beszámolt arról, hogy közös megállapodás-tervezetet készítettek a felek a szerdai bértárgyalások során, amiben szakszervezeti, kormányzati javaslatok is vannak, és a szöveget a munkáltatók is elfogadták.
Hozzátette: a tervezetet a kormány és a szakszervezeti oldal felhatalmazás hiányában nem tudta elfogadni és aláírni, ezért délután egyeztetnek annak elfogadásáról a döntéshozó testületekkel.
"A kormány korábban elzárkózott a szakszervezeti követelések csomagban történő tárgyalásától, ebben most elmozdulás történt" - mondta Pataky Péter. A szakszervezeti vezető szerint több formális tárgyalás nem lesz. Ha nincs közös megállapodás, a pénteki Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) ülésen a kormány kötelezettsége, hogy javaslatot tegyen és kihirdesse a jövő évi kötelező béreket - jegyezte meg, hozzátéve: ebben az esetben átlagkereset ajánlás nem lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


