BÉT
Nyitáskor enyhe emelkedésre számítanak a szakértők
A görög elnökválasztás hírére kialakult negatív hangulat elérte a magyar tőzsdét is, szerdán azonban már enyhe, 0,5 százalékos emelkedésre lehet számítani.
2014.12.10 08:54MTI
Alacsony forgalom mellett, enyhe emelkedésre számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a görög elnökválasztás hírére kialakult negatív hangulat elérte a magyar tőzsdét is, szerdán azonban már enyhe, 0,5 százalékos emelkedésre lehet számítani a vezető részvények árfolyamaiban.
Ugyanakkor a Richter-papírok ára az orosz fejlemények fényében kivételt képez, emelkedés nem várható - tette hozzá.
Német Sándor, a Buda-Cash kereskedelmi igazgatóhelyettese szintén pozitív nyitásra számít a magyar piacon, habár a görög elnökválasztási bizonytalanság sakkban tartja a piacokat - mondta.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 142,62 pontos, 0,80 százalékos csökkenéssel 17 605,28 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike veszített értékéből a hétfői záráshoz képest. A Mol árfolyama 95 forinttal, 0,78 százalékkal 12 085 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 34 forinttal, 0,83 százalékkal 4046 forintra gyengült, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,13 százalékkal 350 forintra esett, forgalma 129,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,65 százalékkal 3850 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


