Pályázat
Csepreghy: enyhülnek a közbeszerzési alkalmassági feltételek
A korábbiakkal ellentétben a referencia körében érvényesíteni kell a műszaki egyenértékűség elvét.
2014.12.02 14:40MTIA keddtől életbe lépő változtatásokkal már az új közbeszerzési törvény hatályba lépése előtt egyszerűsödnek a közbeszerzések belépési kritériumai, és így egyre több kis- és középvállalkozás (kkv) tud majd sikeresen pályázni - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek kedden.
A helyettes államtitkár ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy kedden hívja fel a Miniszterelnökség az ajánlatkérőket a változtatások átvezetésére a közbeszerzési eljárást megindító felhívásokban.
Kiemelte, hogy az európai uniós, vagy költségvetési forrásból megvalósuló beruházásokban az ajánlattevők körének bővülése miatt a kormány várakozásai szerint egyre olcsóbb lesz a kivitelezés is.
Elmondta, a korábbiakkal ellentétben a referencia körében érvényesíteni kell a műszaki egyenértékűség elvét. Példaként említette, hogy egy 100 milliós kórházberuházáson mostantól nem csak az indulhat, aki épített már ekkora értékű kórházat, mivel ez nem lehet belépési kritérium - szögezte le. Hanem az is, aki korábban épített hasonló méretű és értékű más épületet, például iskolát.
Kitért arra is, hogy a vállalkozások részére előírt referencia legfeljebb a közbeszerzés értékének a 75 százaléka lehet, az árbevétel-előírás pedig nem haladhatja meg a beszerzés becsült értékét. Ennél magasabb referenciakritérium nem kérhető, az igazolások helyett pedig elég nyilatkozatokat csatolni az ajánlatokhoz - mondta. Az igazolásokat csak a későbbi nyertesnek kell beszereznie és benyújtania.
Csepreghy Nándor szerint az egyszerűsítésekkel a kkv-k számára az eddigieknél sokkal könnyebb lesz részt venni akár fővállalkozóként vagy alvállalkozóként a közbeszerzésekért folytatott versenyben. Ez a kormánynak azt a célkitűzését is támogatja, amellyel a helyi-térségi vállalkozások boldogulását kívánja elősegíteni az ország különböző régióiban.
Emlékeztetett arra, hogy januártól a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megszűnésével a Miniszterelnökségbe olvadt a közbeszerzés felügyelet is, amely kiadja a szükséges szabályossági tanúsítványokat egy-egy közbeszerzés kiírása előtt, és az eljárást követően, ami a szerződés megkötését teszi lehetővé. A közbeszerzési szervezeti egység december másodikától kizárólag a könnyített kritériumoknak megfelelő ajánlatkéréseket fogja jóváhagyni - összegezte Csepreghy Nándor.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


