Startup
Egyre több az innovatív kezdő vállalkozás Bécsben
2013-ban 8403 vállalkozásból 638 startup volt, vagyis 7,6 százalék volt az innovatív mikrovállalkozások aránya, míg 2010-ben ez az arány még csupán 5,2 százalék volt.
2014.11.30 18:25MTI
Az utóbbi években egyre nőtt az innovatív kezdő vállalkozások száma az osztrák fővárosban. A Bécsi Gazdasági Ügynökség (Wirtschaftsagentur Wien) és a Bécsi Gazdasági Kamara (Wirtschaftskammer Wien) által készített tanulmányból az is kiderül, hogy az osztrák startupok hetven százaléka Bécsben működik, saját üzleti modellt és nemzetközi kapcsolatrendszert építve. Az osztrák fővárosban működő cégek negyede számítástechnikával foglalkozik, ötöde más kreatív területen működik.
A cégek harmada már alkalmazottakkal kezdi meg a működését, és két éven belül a munkaerő számát 40 százalékkal növelik. A vállalkozások negyede több mint öt alkalmazottat foglalkoztat, ezért a startupok a munkaerőpiacon is húzóerőnek számítanak.
Az alapítók általában 35 év körüliek, gazdasági, műszaki, természettudományi vagy számítástechnikai felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, és 71,7 százalékuk férfi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06