Döntött a kormány
Hatályon kívül helyezték a legvitatottabb közbeszerzési eljárástípust
A kormány hatályon kívül helyezte a legvitatottabb közbeszerzési eljárástípust, amely eddig lehetőséget adott arra, hogy nemzetbiztonsági indokra hivatkozva mentesítsen beszerzéseket a hagyományos, nyílt közbeszerzési verseny alól.
2014.11.10 18:26MTI
freedigitalphotos.net/Sharron Godyear
Az eljárás E beszerzési eljárások specialitása az volt, hogy az eljárásban csak olyan gazdasági szereplők vehettek rész, amelyeket az Alkotmányvédelmi Hivatal előzetesen átvilágított és felvett az ilyen gazdasági szereplők nyilvántartására szolgáló jegyzékbe.
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára azzal indokolta a kormányzati döntést, hogy "a transzparencia, az átláthatóság és a fair verseny fontos annyira a kormánynak, hogy kész ezeket a szempontokat az általános nemzetbiztonsági érdekek elé helyezni.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kormány más eszközökkel ne szerezne érvényt a nemzetbiztonsági érdekeknek".
A kormány szakértői ezért Lázár János miniszter javaslatára vizsgálják, a jövőben hogyan lenne érvényesíthető, hogy csak olyan eljárások mentesülhessenek a nyílt közbeszerzések alól, amelyek esetében az Európai Unió sem kérdőjelezheti meg a szűkített kiírás alkalmazásának indokoltságát. Ehhez pedig a többi uniós tagállam gyakorlatát is meg fogják vizsgálni - magyarázta a helyettes államtitkár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


