Biomasszával működö kazán
Megújuló energia biztosítja a nagytarcsai Petőfi lakótelep fűtését
Biomasszával működő kazánt helyeztek üzembe pénteken a nagytarcsai Petőfi lakótelepen, a berendezés csaknem 200 lakás fűtését és melegvíz-ellátását fogja biztosítani.
2014.11.07 17:25MTIA 103 millió forintból megvalósult fejlesztés ünnepélyes záróeseményén Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára hangsúlyozta: a beruházás bizonyítja, hogy magyar gyártmányú kazánnal és Magyarországon megtermelt biomasszával ki lehet váltani az importált orosz földgázt, egyben munkahelyeket lehet teremteni.
Elmondása szerint a lakótelep korábbi, évi közel 400 ezer köbméteres földgázszükséglete a projektnek köszönhetően a negyedére csökken.
A csővezeték cseréje és a kazán hatásfokának javítása mintegy 100 ezer, a biomasszakazán pedig további 200 ezer köbméter földgáz megtakarítását teszi lehetővé. Az államtitkár kiemelte, hogy a működéshez szükséges évi 4500 tonnányi faaprítékot a település maga tervezi előállítani.
Rimóczi Sándor (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta, hogy a biomasszával működő kazán révén kevésbé lesz kiszolgáltatott a település a földgázárak emelkedésének. Szólt arról is, hogy a telep teljes energetikai felújítását tervezik, amivel további 25 százalékos megtakarítás érhető el.
Ritter Antal projektmenedzser elmondta, hogy a kivitelezés 2014 márciusában kezdődött a csővezetékszakaszok cseréjével. Ezt követően új kazánokat szereltek be, és a faapríték-behordó szerkezetet alakítottak ki. Jelezte: a helyben megtermelhető aprítékra két-három éven belül át lehet állni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


