56,5 százalék
Tovább emelkedett a női foglalkoztatottság
A harmadik negyedévben a 15-64 éves foglalkoztatott nők száma 1 millió 900 ezer volt, esetükben a foglalkoztatási arány 3,4 százalékponttal, 56,5 százalékra nőtt.
2014.10.29 19:39MTI
freedigitalphotos.net/arztsamui
Elérte az 56,5 százalékot a női foglalkoztatottság, ugyanakkor a női munkanélküliség mintegy 7,7 százalékra csökkent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az MTI-vel.
Novák Katalin hangsúlyozta: a harmadik negyedévben a 15-64 éves foglalkoztatott nők száma 1 millió 900 ezer volt, esetükben a foglalkoztatási arány 3,4 százalékponttal, 56,5 százalékra nőtt.
160 ezer nő volt munkanélküli, ez mintegy 42 ezerrel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.
Az államtitkár szerint a kedvező tendencia egyebek mellett a kormány politikájának is köszönhető, hiszen az intézkedések lehetőséget biztosítanak a nőknek és a kisgyermekes anyáknak arra, "hogy össze tudják egyeztetni a családi életet a munkával".
Kiemelt cél a rugalmas foglalkoztatás mellett az, hogy a gyermekek napközbeni ellátása minden esetben megoldott legyen - hangsúlyozta. A KSH szerdai jelentése szerint a foglalkoztatottak száma megközelítette a 4 millió 182 ezret a harmadik negyedévben, a munkában állók száma 192 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Ez az elmúlt év azonos időszakához képest 4,8 százalékos emelkedés - tették hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


