OKSZ
Az élelmiszerpiacot érintő adójavaslat visszavonását kérik
A tervezett díjemelés olyan súlyú terhet róna az élelmiszerpiac egészére, amely veszélyeztetné az élelmiszergazdaság fejlesztését és a magyar élelmiszerek piacra jutásának segítését.
2014.10.27 22:30MTI
Az országgyűlés elé terjesztett jövő évi, az élelmiszerpiacot érintő adóváltoztatási javaslat visszavonását kéri az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), mivel a benne lévő, a kereskedelmi szereplőkre terhelt díj meghaladhatja a 20 milliárd forintot is - közölte a társaság hétfőn.
Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló hatályos törvény (Étv.) felügyeleti díj megfizetését írja elő az élelmiszergazdaság valamennyi szereplője, a termelő, a feldolgozó, a nagykereskedő és a kiskereskedő, illetve a NÉBIH (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) részére, feladatai ellátásához.
A közlemény szerint ennek mértéke most egységesen az árbevétel 0,1 százaléka, az új javaslat azonban az előző évi nettó árbevétel mértékétől tenne függővé sávos adózást, így a felügyeleti díj a jövedelem növekedésével emelkedne.
A szövetség szerint a tervezett díjemelés olyan súlyú terhet róna az élelmiszerpiac egészére, amely veszélyeztetné az élelmiszergazdaság fejlesztését és a magyar élelmiszerek piacra jutásának segítését.
Az OKSZ úgy véli, a magyar élelmiszerpiac a jelenlegi felügyeleti díj mértékén felül további terhet nem tud elviselni. A javaslat az élelmiszerek drágulásához vezetne.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


