Nemcsak Önnek rossz
Ön is szétstresszeli magát a munkahelyén?
A magyar munkavállalók több mint fele tartja úgy, hogy munkahelye gyakran stresszes. Ez az egészségi kockázatokon túl komoly - becslések szerint 440 milliárd forint - veszteséget okoz a vállalkozásoknak is.
2014.10.16 15:16MTI
Egy uniós felmérés adatait ismretették a jövő heti Európai Munkavédelmi Hét alkalmából megrendezett sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) által működtetett Nemzeti Munkavédelmi Fókuszpont eseményén ismertetett kutatásból az is kiderült: tízből minden negyedik munkavállaló szerint munkahelyén nem, vagy nem megfelelően kezelik a stresszt.
Jáczku Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője elmondta: a munkavédelmi hét célja, hogy felhívja a figyelmet az akut problémákra. Hozzátette: megváltoztak a munkahelyek, nőttek a teljesítményelvárások, terjed az éjszakai, hétvégi munkavégzés, ami növeli a stresszt is.
Bakos József, a NMH Munkavédelmi és Munkaügyi igazgatóságának főigazgató-helyettese elmondta: a munkavédelmi hét célja a tudatosság növelése a munkahelyi stresszel kapcsolatban, az idei év kiemelt témája a pszichoszociális kockázat.
Magyarországon hetente három súlyos munkahelyi baleset történik, amelyből egy végződik halállal – ismertette a statisztikát Bakos József. Ezek többségében a hatóság azt állapította meg, hogy emberi mulasztás történt.
Kiemelte: a mikro-kis- és közepes vállalkozások adják a súlyos munkahelyi balesetek döntő többségét. A leginkább érintett korosztály a 35-44 év közöttiek, az ágazatok közül, pedig a gépipar és a feldolgozóipar.
Balogh Katalin, a Nemzeti Fókuszpont vezetője kifejtette: nem az a cél, hogy stresszmentesek legyenek a munkahelyek, mivel a stressz a szervezet általános védekezési reakciója, amely összefügg a végzett tevékenység jellegével. A pozitív stresszre, szükség van, a negatív stressz viszont kerülendő.
Hozzátette: a munkahelyi stressz nem az egyén, hanem a szervezet problémája. Az Európai Munkavédelmi Ügynökség elektronikus útmutatót dolgozott ki annak érdekében, hogy segítse a munkaadókat a munkahelyi stressz felmérésében és kezelésében.
Ezt követően adták át az Európai Helyes Gyakorlat magyarországi díjait. Az idén díjazott volt az Arkon Zrt. informatikai cég a munka-magánélet egyensúlyának példa értékű kialakításáért és a Chinoin Zrt. gyógyszergyártó veresegyházi telephelye, ahol hosszú távú programot valósítanak meg a munkahelyi stressz kezelésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06