KSH
Lassult a mezőgazdasági termelői árak csökkenése
Augusztusban a gabonafélék termelői ára már csak 1,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly ugyanabban a hónapban a júliusi 5,6 százalékos áresés után.
2014.10.13 09:46MTI
A növényi termékek 4,9, az élő állatok és állati termékek árának 0,8 százalékos csökkenésének eredőjeként augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Júliusban 5,1 százalékkal mérséklődtek a felvásárlási árak, miután akkor a növényi termékek ára 8,4 százalékkal esett éves összevetésben, és a vágóállatok és állati terméke ára még 0,4 százalékos növekedést mutatott.
Augusztusban a gabonafélék termelői ára már csak 1,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly ugyanabban a hónapban a júliusi 5,6 százalékos áresés után. A burgonya árcsökkenése a júliusi 25,5 százalékosról 19,8 százalékosra, a gyümölcsöké 19,0-ről 6,4 százalékosra lassult. Az állati termékek között a tej 2,6, a tojás 3,7 százalékkal drágább volt, mint tavaly augusztusban, a vágósertés ára 1,3, a baromfié 6,0 százalékkal csökkent, a vágómarha felvásárlási ára viszont 4,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 20:09 Orbán Balázs lemondott parlamenti mandátumáról
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


