Kinevezések
Új vezetők a Világgazdaságnál és a Népszabadságnál
Az osztrák tulajdonos a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása után vásárolta meg a magyarországi Ringier- és Axel Springer-érdekeltségek jelentős részét.
2014.10.03 07:53MTI
Új vezetőket neveztek ki a Mediaworks Hungary Zrt., az újonnan alakult médiavállalat gazdasági és közéleti lapjainál, a Világgazdaságnál és a Népszabadságnál - közölte a cég.
A közlemény szerint a Világgazdaság főszerkesztőjévé Tóth Leventét nevezték ki, aki korábban megbízott főszerkesztőként irányította a Népszabadságot.
Tóth Levente pályáját a Népszabadságnál kezdte, majd dolgozott a Világgazdaságnál, a Figyelőnél és a Napi Gazdaságnál is. 2002-ben visszatért a Népszabadsághoz, amelynek gazdasági rovatát vezette 2010 elejéig. Akkortól a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, majd 2014 augusztusáig megbízott főszerkesztője volt.
Várkonyi Iván, a Népszabadság gazdasági rovatának korábbi vezetője 2014. október 6-tól a Világgazdaság vezető szerkesztőjeként folytatja pályafutását - tették hozzá.
Változik a Népszabadság vezetősége is, miután Murányi Marcell, a lap augusztusban hivatalba lépett főszerkesztője átalakította a szerkesztőség struktúráját.
A változások nyomán - az utóbbi időben betöltetlen - főszerkesztő-helyettesi poszton folytatja munkáját Gergely Márton, a nol.hu vezető szerkesztője, Nagy N. Péter, a publicisztika és véleményrovat vezetője, valamint Tóth Ákos, a belpolitikai rovat vezetője - olvasható a közleményben.
A Mediaworks Hungary Zrt. megalakulását szerdán jelentette be a tulajdonos Vienna Capital Partners senior partnere, Heinrich Pecina és Mihók Attila, a zrt. vezérigazgatója.
Az osztrák tulajdonos a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása után vásárolta meg a magyarországi Ringier- és Axel Springer-érdekeltségek jelentős részét. Az új cégcsoportban a Ringier korábbi felsővezetői köre kiegészül az Axel Springer regionális vezetőségével.
A cég 12 vállalat tulajdonosa, több mint 700 munkatársat foglalkoztat, 63 médiaterméket állít elő, 1,8 millió olvasója és 1,6 millió online látogatója van naponta - közölték akkor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


