Programsorozat
Design Hét Budapest: több tízezer látogatóra számítanak
Újra megrendezik a tavalyi nagy sikerű befektetői workshopot is, amely a tervezőket, alkotókat és a befektetői oldalt hozza egymáshoz közelebb.
2014.09.29 08:21MTI
Idén újra megrendezik a Design Hét Budapest programsorozatot, október 3. és 12. között számos ingyenes program várja a közönséget, így a Találj befektetőt! fórumon a tőkebevonásról adnak gyakorlati tanácsokat induló, startup vállalkozásoknak.
Botos Viktor, a Hipavilon Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a Design Hét Budapest fesztivál idén ősszel is tíz napra a fővárosba hozza a hazai és a nemzetközi design élet legjavát, kétszáz helyszínen 350 programmal várják az érdeklődőket. A rendezvénysorozat az Átvitt Értelem szlogen jegyében elsősorban a formatervezés és a technológia kapcsolódási pontjait, lehetőségeit, legújabb eredményeit, aktuális kérdéseit mutatja majd be, esettanulmányokkal, előadásokkal, gondolatébresztő beszélgetésekkel, és konferenciákkal.
Ismertetése szerint újra megrendezik a tavalyi nagy sikerű befektetői workshopot, amely a tervezőket, alkotókat és a befektetői oldalt hozza egymáshoz közelebb. Több mint 100 résztvevőt várnak az előzetes regisztrációk alapján, a cél, hogy az alkotók termékei gyorsabban, sikeresebben eljuthassanak a hazai és nemzetközi piacra. A Találj befektetőt! fórumon október 7-én számos kockázati tőkealap képviselője is jelen lesz, akik gyakorlati tanácsokat adnak a tőkebevonásról.
Kiemelte: a Hipavilon sok millió adatot tartalmazó iparjogvédelmi adatbázisok felhasználásával támogatja technológiai alapú partnerségek létrehozását. Ennek az úgynevezett technológiai partnerkereső szolgáltatásnak az a lényege, hogy ha egy magyar feltaláló műszaki megoldásának termékké alakításához új technológia bevonása szükséges, akkor az adatbázis felhasználásával megtalálja a megfelelő partnert. Ugyanígy hasonló területen fejlesztő céget is lehet találni egy adott találmány értékesítéséhez, a magyar és nemzetközi adatbázisban egyaránt - mondta. Hozzátette, hogy befektetőknek is rendelkezésre állnak a tudásintenzív vállalkozás vagy feltaláló felkutatásával.
A design szakma legrangosabb díjait, így a Magyar Formatervezési Díjat, és a Design Management Díjat 2014-ben is a fesztivál keretén belül adják majd át október 6.-án. A fesztivál szervezője a Hipavilon Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség, védnöke és főszponzora a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, kiemelt szakmai partnere a Magyar Formatervezési Tanács és a Design Terminál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06