MNB
Több mint 5 százalékkal nőtt a biztosítók negyedéves díjbevétele
200 milliárd forint közelébe nőtt a biztosítók díjbevétele az idén a második negyedévben, az első negyedévihez viszonyítva ugyanakkor 16,6 százalékkal csökkent, elsősorban az éves gyakoriságú díjfizetések bázishatása miatt.
2014.08.23 12:05MTIAz éves, 5,6 százalékos díjbevétel-növekedés mögött az életbiztosítási üzletág 7,5 százalékot meghaladó, valamint a nem élet üzletág 3,3 százalékos mértékű bővülése áll. Az előző negyedévhez képest az életbiztosítási díjbevételek 6,5 százalékkal estek vissza, a nem élet üzletág díjbevételei pedig jelentősen, 27 százalékkal estek. Utóbbi kiugró mérték oka, hogy egyes ágazatokban jellemző az éves gyakoriságú díjfizetés, így az éves díj egészét az első negyedévben fizetik be.
A szektor szerződésállománya 1,5 százalékkal, 11 millió 927 ezerre nőtt 2013. második negyedévéhez viszonyítva, az élet üzletágban 1,8 százalékkal csökkent az állomány, a nem élet üzletágban azonban 2,5 százalékkal bővült - írja a MNB.
A biztosítói szektor szavatolótőke-ellátottsága továbbra is stabil. Az élet üzletágban mind 2013. második negyedév végéhez mind pedig 2014. első negyedév végéhez képest kismértékben csökkent a tőkefeltöltöttség, de még így is meghaladja a 213 százalékot. Növekedett ugyanakkor a nem élet üzletág szavatolótőke-ellátottsága mind az előző év azonos időszakához, mind pedig a 2014. első negyedév végi szinthez viszonyítva - olvasható az MNB tájékoztatójában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06