Fontos a kommunikáció
Erősítené a fogyasztóvédelmet az NFM
Seszták Miklós egyebek mellet az állam és a fogyasztók közötti kapcsolat szorosabbra fűzését, és a hatékonyabb kommunikációt hangsúlyozta a tárcához került fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárság országjárásának első helyszínén Nyíregyházán.
2014.08.15 16:37MTI
freedigitalphotos.net/anankkml
A tárca pénteki közleménye szerint a nemzeti fejlesztési miniszter a fogyasztóvédelmi hatóság vezetőivel folytatott megbeszélésen felidézte, hogy a fogyasztóvédelem szakmai felügyelete a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz (NFM) került a nemzetgazdasági tárcától, és bemutatta a fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkári feladatot ellátó Koszorús László Gáspárt.
A miniszter a kormány.hu-n megjelent közlemény szerint bejelentette azt is, hogy a minisztérium már dolgozik azon az előterjesztésen, amely a 2014-2018 közötti időszakra határozza meg a hazai fogyasztóvédelem jövőbeni irányait.
A tárca arra is jelentős figyelmet kíván fordítani, hogy a fogyasztók minél szélesebb körben kapjanak információt a termékek minőségéről.
Koszorús László Gáspár arról számolt be, hogy szeptemberben megújul a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapja, ahol a fogyasztók átláthatóbban és szélesebb körben tájékozódhatnak. Emellett a hatóság új kommunikációs felületeken, a Facebookon és a Twitteren is megjelenik, valamint egy mobil-applikációt is kifejlesztenek.
Mivel a fogyasztóvédelemhez évente beérkező több mint 100 ezer panasz 20 százaléka a rezsicsökkentéssel kapcsolatos, ezért a rezsipontokat is megerősítik a közeljövőben - áll a tárca tájékoztatásában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


