A második negyedévben 1 százalékkal csökkent
A románoknál csökkent a GDP!
Technikai recesszióba került a román gazdaság azt követően, hogy a román statisztikai intézet negatívra korrigálta a román bruttó össztermék (GDP) első negyedévi alakulását.
2014.08.14 17:35MTI
Freedigitalphotos cooldesign
Az Eurostat által csütörtökön közzétett adatokból kiderült, hogy a román GDP az első negyedévben 0,2 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedévhez képest. Korábban a román országos statisztikai intézet azt közölte, hogy 0,1 százalékkal nőtt a román gazdaság 2013 utolsó három hónapjához viszonyítva, majd később 0,2 százalékra módosította a növekedést.
A román statisztikai intézet csütörtökön tette közzé az idei második negyedévi adatokat, amelyek szerint a GDP 1 százalékkal csökkent az idei első negyedévhez képest. Ez azt jelenti, hogy a román gazdaság teljesítménye két egymást követő negyedévben romlott, ami technikai recessziót jelent.
Az első fél évben a román GDP 2,4 százalékkal nőtt a kiigazítatlan érték szerint, a kiigazított érték alapján a növekedés 2,6 százalékos volt a tavalyi első hat hónaphoz képest.
A román kormány egy csütörtöki közleményben úgy vélte, hogy a 2,6 százalékos növekedés Európában az egyik legmagasabb érték, ami továbbra is elsősorban az export és az ipar teljesítményének köszönhető.
A bukaresti kabinet 2,5 százalékos gazdasági növekedésre számít az idén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


