2,2 százalékos gazdasági növekedést vártak
Egy százalékkal csökkent a román GDP a második negyedévben
Romániában 1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) az idei második negyedévben az előző negyedévhez viszonyítva.
2014.08.14 09:59MTI
freedigitalphotos.net/khunaspix
Éves összevetésben a kiigazítatlan érték szerint 1,2 százalékkal, munkanaphatással korrigálva 1,4 százalékkal nőtt a GDP.
Az első fél évben a román GDP 2,4 százalékkal nőtt a kiigazítatlan érték szerint, a kiigazított érték alapján a növekedés 2,6 százalékos volt a tavalyi első hat hónaphoz képest. A román statisztikai intézetnek ez volt az első előrejelzése a második negyedévi GDP-ről, a második, részletesebb jelentést szeptember elején teszi közzé.
A román hatóságok az idén 2,2 százalékos gazdasági növekedést várnak, szintén 2,2 százalékos államháztartási hiánycél mellett. A bukaresti kormány nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a gazdasági növekedés nagyobb lesz a reméltnél, így elérheti vagy meghaladhatja akár a 3 százalékot, de hivatalosan nem módosították a prognózist.
A Nemzetközi Valutaalap legutóbbi becslése 2,8 százalékra várja a román gazdaság idei növekedési ütemét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


