740 millió
Eladó a Gulliver játékkészlete
A cég december 21-én zárta be tekintélyes bolthálózatát, majd januárban már meg is kezdődött a csődeljárás.
2014.07.30 08:04MTINettó 740 millió forintért hirdette meg eladásra a felszámolás alatt álló Gulliver Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. játékkészletét a felszámoló, a Duna Libra Zrt.; a nyilvános pályázati felhívás a cégközlönyben jelent meg.
A pályázatokat augusztus 11-én 10 és 11 óra között a felszámoló irodájában kell benyújtani. A beérkezett ajánlatokat a beadás határidejétől számított 8 napon belül, közjegyző jelenlétében bontják fel.
A kiírás szerint az értékesítésre felkínált vagyontárgyakra kellékszavatosságot nem vállalnak, a pályázaton való részvétel feltétele egyebek között a 22,2 millió forint bánatpénz befizetése.
A készletre a Regio Kft.-nek és részlegesen a Mayer Immobilien Kft.-nek zálogjoga áll fenn.
A megfelelő pályázati ajánlatokat a felszámoló az árajánlatok nagysága, illetve a feltételfüzetben foglaltak vállalása alapján bírálja el.
Amennyiben valamely ajánlati ár a legmagasabb ajánlati ár 90 százalékát eléri, a felszámoló a pályázók között - közjegyző jelenlétében - nyilvános ártárgyalást tart. A megjelent felhívás a felszámoló számára nem jelent értékesítési kötelezettséget, a pályázatot a felszámoló megfelelő ajánlat hiányában eredménytelennek nyilváníthatja - olvasható a cégközlönyben.
Kovács Zoltán, a Duna Libra Zrt. kijelölt felszámolóbiztosa június közepén az MTI érdeklődésére közölte, hogy eredménytelenül zárult a Gulliver Kft. tavaly indult csődeljárása, a bíróság megállapította a cég fizetésképtelenségét, és elrendelte a felszámolását. Az eljárásban 190 hitelezői igény érkezett. A Gulliver tavaly decemberben folyamodott csődvédelemért, az akkori összesítés szerint a játékkereskedelmi vállalat közel hárommilliárd forinttal tartozik 148 hitelezőnek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


