Begurultak
Európa vizsgálja, miért kapott annyi pénzt az Audi
Vizsgálja a győri Audi gyárnak szánt állami támogatást az Európai Bizottság. A német kormány sem adhatott sokat a BMW-nek.
2014.07.09 14:41MTISzerdán részletes vizsgálatot kezdeményezett az Európai Bizottság (EB), hogy megállapítsák, a szabályoknak megfelelő-e a magyar állami támogatás, amelyet az Audi kap győri autógyárának bővítéséhez - írta közleményében az EB.
A bizottság információi szerint a beruházás teljes költsége 1,2 milliárd euró, amelyből 133,3 millió eurót a magyar állam finanszírozna. Az Audi már meglévő gyárának bővítése 2100 munkahelyet teremthet.
A vizsgálatot az EB az Audi tulajdonosának, a Volkswagen csoportnak a nagy piaci részesedésével és a beruházás méretével indokolta.
A bizottság elsősorban arra kíváncsi, milyen hatással lesz a beruházás a régiós fejlődésre, illetve, hogy feltétlenül szükséges-e az állami támogatás ahhoz, hogy a fejlesztés megvalósuljon Győrben.
Az EB nem egyedül a győri Audi gyárnak szánt állami támogatást vizsgálja. A szerdai közlemény szerint Németországban például csak 17 millió eurót engedélyezett abból a 45 millió euróból, amelyet a német kormány szeretett volna adni a BMW lipcsei gyárának.
Az EU vizsgálja a holland kikötői állami cégek adókedvezményeit
Az Európai Unió szerdán elkezdte a holland társaságiadó-rendszer vizsgálatát, hogy megállapítsa, kaptak-e jogosulatlan adókedvezményt egyes, többek között a kikötőkben működő közcégek.
"A tiszta verseny elengedhetetlen minden piaci szereplő számára. Ezért ellenőrizni kell, hogy egyes, például a kikötőkben működő állami cégek nem kaptak-e nagyobb adókedvezményt, mint a magánszférában működő veresenytársaik" - mondta Joaquin Almunia, az EU versenyjogi biztosa.
Az Európai Bizottság már 2013-ban felhívta Hollandia figyelmét, hogy vonja meg az adókedvezményeket a közcégektől, ezek azonban Brüsszel szerint öt holland kikötő, Rotterdam, Amsterdam, Zeeland, Groningen és Moerdijk esetében továbbra is megmaradtak.
Az Európai Bizottság vizsgálja a francia, belga és német kikötőkben érvényes adószabályokat is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06