Ilyen sok vállalkozást még sosem töröltek
Újabb cégtörlési rekord dőlt meg a második negyedévben
Idén a második negyedévben 10 297 cég szűnt meg Magyarországon, ilyen sok vállalkozást még soha nem törölt a cégbíróság.
2014.07.08 10:27MTI
Az Opten céginformációs szolgáltató féléves jelentése szerint a második negyedévben a megszűnések száma 12 százalékkal haladja meg az előző negyedévit és több mint 13 százalékkal az előző év azonos időszakáét.
Az első félév egésze is rekordmagas megszűnési rátát mutat, az első hat hónapban 19 615 cégtörlést regisztráltak, amely 10 százalékkal haladja meg a 2013-as második félévi adatot, ami szintén rekord volt. Tavaly az első félévben 15 534 céget töröltek.
A második negyedévben a cégtörlések felét rendelte el a cégbíróság felszámolási eljárás eredményeként, míg 2013 azonos időszakában 66 százalékát.
A közlemény idézi Tóth Tamást, az Opten ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: biztató jel, hogy a felszámolási eljárást követően megszűnő cégek száma már csökkenni látszik, vagyis egyre kevesebb cég hagy maga után kifizetetlen adósságokat.
Hosszú távon a kevesebb adótartozás és kifizetetlen számla pedig a gazdaság stabilizálódását szolgálja - hangsúlyozta az igazgató. Az előző negyedévi növekedés után a cégalapítások száma ismét visszaesett Magyarországon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06