Moody's
Negatív kilátás az orosz adósosztályzatra
Elsősorban a geopolitikai kockázatokkal és az orosz gazdaság romló növekedési kilátásaival indokolva a döntést.
2014.06.28 08:55MTI
A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő és gazdaságelemző csoportja az európai és az amerikai piaci zárások után, a péntek éjjel Londonban bejelentett lépés indokai közül kiemelte azt, hogy az orosz gazdaság az ukrajnai válság elhatalmasodásával érzékenyebbé vált a geopolitikai kockázatokra, emellett a szerkezeti reformok hiánya és a kapacitási korlátok a középtávú növekedési kilátásokat is rontják.
A Moody's már tavasszal jelezte, hogy negatív hitelminősítési lépésre készül Oroszországgal szemben. A cég március végén leminősítési felülvizsgálat alá vette a negatív kilátás pénteki megállapításával egy időben egyébként megerősített "Baa1"-es orosz besorolást, azzal az előrejelzésével indokolva a lépést, hogy az orosz gazdaságot az ukrajnai válságból eredő kockázatok az idén recesszióba sodorják.
A Moody's meredeken lefelé módosított akkori prognózisa szerint az orosz hazai össztermék (GDP) az idén 1 százalék körüli mértékben csökken. A cég az ukrán válság előtt még hozzávetőleg 2 százalékos idei GDP-növekedéssel számolt Oroszországban.
A hitelminősítő az idei orosz recesszióról szóló előrejelzést a negatív kilátás pénteki bejelentéséhez fűzött elemzésében nem ismételte meg, közölte ugyanakkor, hogy becslése szerint az orosz gazdaság potenciális növekedési üteme reálértéken számolva, éves átlagra vetítve 1,7 százalékra esett vissza a 2014-2018-as időszakra a 3 százalék körüli korábbi szintekről.
Ez a visszaesés jóval markánsabb, mint más, hasonló besorolási sávban nyilvántartott országok, például India, Olaszország, Kazahsztán, Mexikó vagy Dél-Afrika esetében. E gazdaságok potenciális reálnövekedési üteme ugyanis átlagosan és mediánértéken számolva is mindössze 0,2 százalékponttal csökkent a Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése alapján - áll a Moody's londoni elemzésében.
A pénteken megállapított negatív szuverén osztályzati kilátás másik fő tényezője az, hogy a Moody's megítélése szerint Oroszország érzékenyebb lett a geopolitikai eseménykockázatokra, miután az orosz-ukrán konfliktus a Krím-félszigetről továbbterjedt Ukrajna keleti térségeire. A hitelminősítő szerint a kelet-ukrajnai helyzet nehezebb a krímivel összehasonlítva, tekintettel a szeparatista erők tevékenységének bonyolult hátterére és az erőszakcselekmények kirobbanására.
Az Oroszország elleni szankciók egyelőre főleg egyes személyeket sújtanak, de a hét vezető nyugati ipari hatalom (G7) megerősítette az olyan szankciók lehetőségét, amelyek már az orosz gazdaság egyes szektorait céloznák - áll a Moody's elemzésében.
Jóllehet az Oroszország és nyugat közötti feszültségek, valamint az orosz vállalati szektor és a bankok refinanszírozási kondíciói egyaránt enyhültek az utóbbi időben, az orosz államadós-osztályzatra megállapított negatív kilátás azonban tükrözi a fennmaradó hitelkockázatokat - hangsúlyozzák a Moody's elemzői.
Egy másik nagy hitelminősítő, a Standard & Poor's néhány hete a Moody's által most megállapított negatív kilátásnál jóval erőteljesebb lépést jelentett be Oroszországgal szemben. Az S&P április végén a devizában kibocsátott hosszú és rövid lejáratú orosz államadósság besorolását az addigi "BBB/A-2"-ről egy fokozattal "BBB mínusz/A-3-ra" rontotta. Az S&P a szuverén hosszú futamidejű rubeladósság osztályzatát is visszaminősítette egy fokozattal, "BBB plusz"-ról "BBB"-re. A cég mind a deviza-, mind a rubeladósság-osztályzatra további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.
Ha a Standard & Poor's az orosz devizaadós-osztályzatot a "BBB mínusz" szintről tovább rontja, azzal Oroszország elvesztené befektetési ajánlású szuverén devizaadós-besorolását ennél a hitelminősítőnél.
A három nagy hitelminősítő közül az S&P tartja nyilván a leggyengébb devizaadós-osztályzattal Oroszországot. A Moody's most megerősített "Baa1"-es orosz besorolása két fokozattal jobb a Standard & Poor's áprilisban rontott osztályzatánál.
A Fitch Ratings "BBB" besorolást tart érvényben Oroszországra; ez egy fokozattal magasabb az S&P orosz minősítésénél, egy fokozattal gyengébb viszont a Moody's orosz államadós-besorolásánál. A Fitch márciusban szintén negatívra rontotta Oroszországra érvényben tartott osztályzatának kilátását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06