1 milliárd dolláros jegyzés
A kínai Alibaba nyáron bocsátja ki részvényeit a New York-i Értéktőzsdén
A kibocsátás lehetőségéért a NYSE mellett a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq is harcolt.
2014.06.27 04:27MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/Photokanok
A kínai Alibaba, a világ legnagyobbnak tartott internetes kereskedelmi vállalata a New York-i Értéktőzsdét (NYSE) választotta részvényeinek amerikai kibocsátási helyszínéül - közölte a Bloomberg az ügyet jól ismerő forrásra hivatkozva. A kínai vállalat amelyet az eBay, az Amazon.com és a Google egyfajta óriás ötvözeteként szoktak jellemezni, hivatalosan egymilliárd dolláros jegyzésre számít, ám a végösszeg az elemzők várakozása szerint meghaladhatja a Facebook által 2012-ben besöpört 16 milliárd dollárt is.
A kínai cég a kibocsátáshoz szükséges dokumentumokat május 7-én nyújtotta be az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnél (SEC). A kibocsátás lehetőségéért a NYSE mellett a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq is harcolt. Az Alibaba e-kereskedelmi platformjain évente bő 150 milliárd dollár értékű áru cserél gazdát, több mint a két amerikai vetélytárs, az Amazon és az eBay platformjain együttvéve.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


