Támogatták
Litvánia bevezetheti az eurót, 6 ország kikerült a deficiteljárás alól
Támogatták pénteken Luxembourgban tartott tanácskozásukon az Európai Unió pénzügyminiszterei az Európai Bizottság javaslatát, hogy Litvánia a jövő év elején bevezethesse az eurót, valamint arról is meghozták a formális döntést, hogy hat ország kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól.
2014.06.20 14:07MTIAz Európai Unió Tanácsának sajtószolgálata által kiadott közlemény szerint az euróövezet pénzügyminiszterei egyetértenek a bizottság értékelésével, hogy Litvánia teljesíti az euró bevezetésének feltételeit.
A közleményből az is kiderül, hogy a kérdést még az állam- vagy kormányfőket tömörítő Európai Tanácsnak is meg kell vitatnia, és az Európai Parlamentnek is állást kell foglalnia, mielőtt a pénzügyminiszterek hivatalosan is meghozhatják a döntést.
Az uniós pénzügyminiszterek tanácsa az Európai Bizottság javaslatára Belgium, Csehország, Dánia, Hollandia, Ausztria és Szlovákia ellen szüntette meg az eljárást, megállapítva, hogy mindegyik ország a 3 százalékos küszöbérték alá csökkentette költségvetési hiányát.
A tanács közleménye megjegyzi, hogy a 28 uniós tagállam közül a 2010-2011-es periódusban összesen 24 állt túlzottdeficit-eljárás alatt, a mostani döntést követően pedig 11 ország ellen van folyamatban ilyen procedúra.
Az eljárás alól most felmentett országok közül Dánia kivételével mind ellen 2009 decemberében indult meg az eljárás. Koppenhága fél évvel később kellett szembesüljön azzal, hogy a túlzott hiány miatt Brüsszel eljárást kezdeményez ellene.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06