Megszüntetés vagy összevonás
Világszerte több mint 11 ezer alkalmazottat érint a Siemens átszervezési terve
A Siemens konszern szerkezetátalakítási programja 11 ezer 600 állást érint világszerte megszüntetés vagy összevonás formájában.
2014.05.30 13:30MTI
A Siemens május elején jelentette be, hogy szervezeti struktúrájának radikális átalakítását készíti elő a konszern karcsúsítása és hatékonyságának növelése érdekében.
A dpa német hírügynökség akkor úgy értesült, hogy a szerkezetátalakítás mintegy 5-10 ezer fős elbocsátással járhat, elsősorban ügyviteli területeken.
Joe Kaeser vezérigazgató a május eleji bejelentés óta most beszélt első alkalommal a karcsúsítási terv által érintett munkahelyek számáról, azt azonban, hogy az átszervezés keretében végül hány alkalmazottat bocsátanak el, most sem közölte.
"Kaeser úr mindössze arról tett említést hány munkahelyet érint az átszervezés" - hangsúlyozta a Siemens szóvivője pénteken Münchenben. A szerkezetátalakítás keretében négy üzleti szektort terveznek felszámolni, a divíziók számát pedig 16-ról 9-re csökkentik.
A munkavállalók képviseleti szervei 5-15 ezres elbocsátástól tartottak. Joe Kaeser vezérigazgató New York-i tájékoztatójában némileg pontosította a számokat. Eszerint az üzleti szektorok felszámolása világszerte 4 ezer állást érint, az úgynevezett "klaszter" szervezeteknél pedig további 7600-at.
Az átszervezési terv részleteiről a vezérigazgató most sem nyilatkozott. A Siemens szóvivője Münchenben azonban hangsúlyozta, hogy a munkahelyek felszámolása nem feltétlenül jelenti ugyanannyi alkalmazott elbocsátását.
"Természetesen megvizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy az érintetteket tudjuk-e a konszern keretében más munkakörben alkalmazni" - mutatott rá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06