Mokka
Varga Mihályéknak a 307 forintos euróárfolyam tetszik
"Magyarországon az az időszak fog elkövetkezni, amikor a profitot nem egy energiaszolgáltató teszi zsebre, hanem lehetőség szerint ez szétterül a gazdaság egészére".
2014.05.16 09:47MTI
Forrás: youtube.com
Az idén átlagosan 307 forintos euróárfolyammal számol a kormány - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a TV2 Mokka című műsorában.
A tárcavezető hozzátette: a helyzet jelenleg ennél sokkal kedvezőbb.
A csütörtökön közzétett első negyedévi 3,5 százalékos éves GDP-növekedésről hangsúlyozta, hogy várakozások felett teljesített a magyar gazdaság az első negyedévben. A régióban éves összevetésben a harmadik helyen áll az ország Románia és Lengyelország mögött.
Szavai szerint, ha a 28 tagállam között dobogós helyet tudunk elérni a növekedéssel, akkor nincs ok panaszra.
Varga Mihály arra számít, hogy a folyamatok tartósak maradnak az év egészében, így a növekedés az év egészében 2,5 százalék lehet.
Kitért arra is, hogy a lakossági rezsicsökkentés után a gazdasági szereplők költségeit szeretnék mérsékelni.
"Magyarországon az az időszak fog elkövetkezni, amikor a profitot nem egy energiaszolgáltató teszi zsebre, hanem lehetőség szerint ez szétterül a gazdaság egészére" - fogalmazott. Kijelentette: olcsóbb lesz az áram, a gáz a lakosságnál, és a vállalkozásoknál is. Ezzel tud a gazdaság egésze versenyképesebb lenni - mondta.
Úgy vélte: Európában az energiaár sokkal magasabb, mint Amerikában vagy Ázsiában, a versenyképességet ezért az energiaárakon keresztül érdemben lehet javítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


